– Lao-ce, a taoizmus megalapítója
– Meditácó
A mozgásművészet előnyei
1.
Kezdjük ott, hogy a mozgásra szüksége van a szervezetünknek és a testüknek egyaránt. Ha ezt tudatosan és ésszerűen tesszük, akkor egészségünk és a mindennapi életünk jobbá és könnyebbé válhat!
A Tai Chi olyan rendszer, amit nem csak gyerek- vagy felnőtt korban lehet végezni, hanem idősebb korunkban is tudjuk használni.
Ha már a gyerekkorban elkezdjük a Tai Chit, sokkal ellenállóbbá és rugalmasabbá válik a testünk. A helyes légzésre megtanít, ami az életben a legfontosabb, mivel a leggyakrabban kell a szervezetünkbe a friss oxigén. A Tai Chi mozgás kihat mindenre, és gyakoroltatja a helyes légzésre és testtartásra az agyunkat. Szintén nem árt egy fejlődő gyereknél, ha ez gyerekkorban rögzül.
De a Tai Chi mozgással: a vérnyomás, az asztma, az ízületek, izmok, szív, érrendszer, immunrendszer is erősödik, és sok más belső részünkre hathat. A külső dolgainkat is, mint a kéz, láb és külső izmokat megerősíthetjük, lazíthatjuk. A mozgások az agyunkat is megtornáztatja, ezen kívül javítja a koncentrációs képességet. A külső mozgásunk is sokkal ügyesebbé válik. Ha a Tai Chihoz még helyes táplálkozás is járul, akkor még hatékonyabban irányíthatjuk mi magunk a testünk alakulását. Különféle önismereti dolgokat is megtanulhatunk a mozgás által.
A Tai Chit a yin–yang elvére alapították és így a dolgok harmonikusan épülnek fel.
A Tai Chi lényege: a belső szervek és a külső végtagok őszhangja és az ember harmonikus léte a természetben. A mozgást mindig úgy végezzük, hogy nem az ízületekre tesszük a súlypontot, hanem az izmokra. Ezzel erősítünk, és az ízületeinket is kíméljük. A mozgás segít a feszültség, stresszt oldásában, levezetésében. A gyerekeknél ez a magatartást, az odafigyelést és az önfegyelmet is fejleszti.
Más kultúra megismerése, értelmezése nyitottabbá és kreatívabbá tesz a dolgok irányába.
Ha rendszeresen végezzük a Tai Chi mozgásokat, a belső szerveinket és a külső testünket is fiatalosan tarthatjuk, és a betegség is sokkal kevésbé fog rajtunk. Ebben a felgyorsult világban nem árt, ha odafigyelünk magunkra. Nem csak fiatalon kell élnünk, hanem idősebb korban is. Ezért bármikor elkezdhetünk a Tai Chi életmóddal foglalkozni. Sajnos, még hazánkban nem terjedt el a mozgás a középkorúak vagy idősek körében. Főleg, ha az egy kung-fu, azaz harcművészet.
A gyerekek mozgása a számítógép, a tv és a négy fal között tevődik ki mostanában. Az étkezést pedig a gyorsétkezde, a chips és a cukrozott szénsavas üdítők adják túlnyomó részben.
A mozgás, ami segítene az elfogyasztott ételek lebontásában, sajnos nem tömeges jelenség. Itt van egy szép mozgásművészet, a Tai Chi, amit sok száz éve gyakorolnak a kínaiak, de most már mi is megtehetjük!
2.
Kétféle harcművészettel foglalkozunk, amelyek nagyon jól kiegészítik egymást.
Az egyik (tai chi) mozgás és légzés, harmónia és anatómia, valamint az egészségesebb életet és étkezést tanítja meg, valamint a körkörösségével a test szinte minden pontját megmozgatja.
A másik stílus, amit lehet tanulni nálunk (wing chun) a logikai készséget valamint az önfegyelmet és önvédelmet tanítja.
Az edzések teljes rendszerben működnek. A tanuló megtanulja és megismeri testi adottságait. A helyes edzések hosszútávra megalapozzák az egészséges testet és életmódhoz való hozzá szokást.
Érdemes minél hamarabb elkezdeni az edzéseket, mert ha gyerekkorban kialakul az egészséges mozgáskultúra, az életben végigkísér.
A rendszeres és szakedzések a későbbiekben is kihatnak. Az immunrendszer megerősödik és a test is ellenállóbb lesz. A Tai chi a belső ellenségekkel szemben is nagyon hatékony (a különféle betegségekkel szemben), de harmóniát is teremt a testben és a lélekben , mint ahogy a YIN – YANG is jelképezi. A helyes légzés sok mindenre kihat, amire a tradicionális tai chi gyakorlataival hozzászoknak a tanulók.
De ezek a gyakorlatok kihatnak a légúti nehézségekben szenvedők részére vagy épp meggátolják annak kialakulását.
A 21. században nagyon sok mérgező és allergiás anyag van a levegőben, amivel a mozgáshiányban szenvedő gyerekek nem tudnak megbirkózni, de a felnőttek sem mindig.
Az edzéseken mindenkivel külön-külön foglalkozunk valamint kiscsoportos létszámban is. Így aki az edzésre jár, hatékonya sajátíthatja el a harcművészeteket.
A taoizmus kialakulásáról
Lao-Ce a taoizmus alapítója, kb. i.e.604-től i.e: 517-ig élt. A legenda szerint, amikor el akarta hagyni az országot, a határnál az egyik magas rangú vámtiszt megkérte, írja meg gondolatait az életről. Itt írta meg a Tao Te Kinget, vagyis az Út és Erény Könyvét. Ez a filozófiai gondolatokat, tanácsokat, bölcseleteket tartalmazó 81 versszakos könyv lett az alapja a taoizmusnak. Az Ő filozófiájának lényege a család és a természet iránti szeretet.
A filozófia görög eredetű szó, és a bölcsesség szeretetét jelenti. Az a bölcsesség pedig, amiről szó van benne, a teljes tudás, ami a görögök felfogása szerint oly fenséges valami, hogy csak az istenség és nem az ember lehet birtokában. Ezért az ember osztályrésze csupán a bölcsesség szeretete, a teljes tudás megszerzésének a vágya, s így a filozófia alapjában véve örök kutatás.
TAOIZMUS:
A kínai filozófia aranykora az i.e.5-3. századig tartott, mely korszak egy fejlett kultúrával, társadalmi élettel, erkölccsel rendelkező világhoz kötődött.
A kínai bölcseletnek természetesen van misztikus vetülete, akárcsak a hinduizmusnak és buddhizmusnak, de a hangsúlyos elem az intuitív bölcsesség és a társadalmi cselekvés gyakorlati tudásának egysége.
A Taoizmus nem annyira a kulturális tradíciókra építve fogalmazta meg tanait, hanem a természet spontán útjait követő ember lehetőségeit járta körül. A kiindulópont, hogy létezik a mindent átfogó teljes valóság, amelynek a sokféle érzékelhető dolog és esemény csupán megnyilvánulása, ez a TAO. A tao minden létezés örökkévaló ősforrása. Ez tulajdonképpen nem más, mint az univerzum útja, a természet rendje, a mindent magába foglaló örökkévalóság a természeti és erkölcsi világ legfőbb vezérlőelve.
A taoizmus az élet minden szempontját 8 különböző részre osztotta:
- filozófia
- revitalizáció
- kiegyensúlyozott táplálkozás
- elfelejtett ételek
- a gyógyítás művészete
- a bölcsesség taoja
- a hatalom taoja
- a szerencse taoja.
A yin-yang
A yin-yang népszerű ábrázolása
A természet erőinek ellentétes pólusait, a pólusok egységét ősidők óta a yin-yang (yinyáng) ellentétpárral ábrázolja a hagyományos kínai gondolkodás. A nőies és férfias, hajlékony és merev, a lent és fent fogalmak egymást feltételezik, egységgé az állandó változás, átalakulás, egymástól való kölcsönös függőségük kovácsolja őket. A yint a nőies jellemzővel kapcsolták össze, az anyagi, befogadó elemekkel, míg a jangot a férfias jelleggel, a férfierővel, az alkotóerővel; míg az előbbi a földhöz kapcsolódik, a jang az éghez. Az intuitív nyugalom a yinhez kötődik, a változó égi jelenségek a janghoz. A férfas a tetterő, a racionális értelem, a nőies a megérzés és az érzelmesség. A nyugati gondolkodás hagyományosan két erő – a jó és a rossz – harcára vezeti vissza a világot. A kínai gondolkodás és világszemlélet alapvetően másképp működik: léteznek ellentétpárok, azonban ezek az ellentétek semlegesek. Magát a kettősséget fejezi ki a yin-yang jel, azaz a taijitu (tajcsitu) szimbólum. A világ jelenségeiben meglévő ellentétek egysége a yin-yang.
A taoista hit alapja a természetben fennálló folyamatos egyensúlyra való törekvés az ellentétek között. (A “lent” vagy “fönt” csak viszony kérdése.) Az egyensúly tőlünk független valóság, megbontására irányuló bármilyen igyekezet csupán ideiglenes, hasztalan és önpusztító kísérlet lehet. A taoista számára a siker titka a természetes egyensúly helyreállításának segítésében rejlik, azaz az ellentétpárok változását fenntartani, hagyni, hogy a jó rosszá váljon és a rossz megjavuljon, mint ahogy a dagály és az apály, a nappal és az éjszaka, a tél és a nyár folyik az egyikből a másikba és vissza.
A yin-yang – szimbólum a világ két ellentétes oldalát mutatja. Egyik sem létezhet a másik nélkül, nem választhatók szét és csak együtt, egymáshoz viszonyítva értelmezhetők. A világon minden magában hordozza a változás lehetőségét. Így a világ a jin- és a jang-jellegű erők állandó változásból áll. Normális körülmények között az erők kiegyenlítik egymást és egyensúlyban vannak.
A taoista szimbólikában a yin és yang ábrázolása két színnel történik. Alul a yin kék színű, megfelel a víz jellegének, amely lent foglal helyet; felül a yang vörös, megfelel a tűz jellegének, amely felfelé tör.
Az általánosan ismert fekete-fehér ábrázolás egyszerűsített rajz, a korabeli nyomtatásban használatos színeken alapul – a feketén és az alapszínen – de a fekete mellett a yin oldal változatos színekben is előfordulhat, az alapszín vagy a papír színe szerint. Mindenképpen fontos tudni azonban, hogy a yinre és a jangra nem lehet azt mondani, hogy üres és teli, vagy semmi és valami – nem a létezőt és a nem létezőt képviselik, hanem az ellentétes jellegű tulajdonságokat, melyek egymásból alakulnak ki, és kiegészítik egymást.
A tao és a yin-yang kapcsolata
A jó és rossz mint ellentétpár fogalmának taoista értelmezésében a bölcs megérti a jó és a rossz valóságát, míg az ostoba a jó és a rossz fogalmára összpontosít. A bölcs tudja, hogy bármilyen jelenlegi gonoszt hamarosan egy új jó vált fel, míg az ostoba örök igyekezetével gyümölcstelenül próbálja a gonoszt kiirtani. Gondolatrendszerükben a buddhista szunjata (‘üresség’) fogalmához hasonlóan a jó és gonosz csupán fogalmi elvonatkoztatások, melyeknek nincs állandósult, független létezésük. Ahhoz, hogy a taoisták jóról és rosszról alkotott elképzeléseit megérthessük, fontosnak mutatkozik, hogy megkülönböztessük a gonosz “fogalmát” annak “valóságától”. Fogalmilag a taoisták nem pártolják a jót a gonosz ellen, hanem minden kettősség kölcsönös függőségében hisznek. Amikor valaki valamit jónak nevez, automatikusan teremt egy “rossz”-at is, mert minden fogalom szükségszerűen valamilyen szemponton alapszik. Ha egy fogalomnak csupán egyetlen szempontja lenne, a fogalom maga értelmetlenné válna.
A tao és a yin-yang kapcsolatát egy körmozgás kivetülésével szemlélteti (lásd az animációt). A körmozgás a két szélső pont (a jin és a jang) közötti váltakozó mozgásként jelenik meg, de a mozgásban az ellentétek megszűnnek. “Az »az« és az »ez« megszűnnek ellentétek lenni, ez a tao lényege. A kör középpontja mintegy tengelyként csakis a lényeg, amely választ ad a vég nélküli változásokra” – mondja Zhuangzi
A TAO-ról
Taoizmus
A taoizmus, a konfucianizmus és a buddhizmus alkotja Kína és a Távol-Kelet három legfőbb vallását. A buddhizmustól eltérően azonban a taoizmus és a konfucianizmus nem vált világvallássá, hanem lényegében Kínára és azokra a területekre korlátozódott, ahol a kínai kultúra hatása érvényesült. Bár hivatalos adat nem áll rendelkezésünkre arról, hogy e két vallásnak Kínában jelenleg hány követője van, a tanizmus és a konfucianizmus együttesen az elmúlt 2000 év alatt a világ népessége közel egynegyedének vallási életét uralta.
Száz virág virágozzon; száz iskola vitatkozzon! Ez a híressé vált mondás, amely Mao Ce-tungnak, a Kínai Népköztársaság vezetőjének egy 1956-os beszédében hangzott el, valójában annak a kifejezésnek az átirata volt, amivel a kínai tudósok Kínának az i. e. V. századtól az i. e. III. századig terjedő korszakát – az úgynevezett hadakozó fejedelemségek korát – szokták jellemezni. Arra az időre a hatalmas Csou-dinasztia (kb. i. e. 1122-256) feudális államok laza rendszerére bomlott, s azok állandó háborúskodása az egyszerű népnek sok szenvedést okozott.
A háborúk nyomában járó zűrzavar és ínség jelentősen meggyengítette a hagyományos uralkodó osztály hatalmát. Az emberek nem voltak hajlandók többé engedelmeskedni az arisztokrácia szeszélyeinek és hóbortjainak, s csendesen elszenvedni azok következményeit. Ennek eredményeként a hosszú ideig elfojtott eszmék és törekvések hirtelen – mint száz virág – kipattantak. Különböző szellemi irányzatok hozták nyilvánosságra elképzeléseiket a közigazgatásra, a törvényre, a társadalmi rendre, a viselkedésre és az etikára vonatkozóan éppúgy, mint a mezőgazdaságot, a zenét és az irodalmat illetően; s ezek megvalósulásától remélték a normális élet helyreállítását. A különböző irányzatok száz iskola néven váltak ismertté. Legtöbbjük hatása nem volt tartós. Két iskola azonban igen nagy jelentőségre tett szert, s több mint 2000 éven át gyakorolt hatást Kína életére. Ezeket ma taoizmusnak és konfucianizmusnak nevezzük.
Mi a Tao?
Ahhoz, hogy megértsük, miként gyakorolhatott a taoizmus és a konfucianizmus ilyen mély és tartós hatást Kína, Japán, Korea és a környező országok lakosságára, bizonyos fokig meg kell értenünk egy alapvető kínai fogalom, a tan lényegét. A szó maga azt jelenti: út, országút vagy ösvény. Tágabb értelemben jelenthet módszert, elvet vagy hittételt is. A kínaiak számára a világegyetemben megfigyelt összhang és rend a tan megnyilvánulása volt – az isteni akarat vagy törvényhozás egyik formája, amely a világegyetemben létezik és azt irányítja. Más szóval: a Teremtő Isten helyett, aki a világegyetem felett uralkodik, ők a gondviselésben hittek, az ég akaratában, vagy egyszerűen magában az égben mint a világ ősprincípiumában.
Az emberi dolgokat illetően a kínaiak azt gondolták, hogy minden cselekedet természetes és helyes útja a tao felfogása, s hogy mindennek és mindenkinek megvan a maga meghatározott helye és meghatározott feladata. Hitték például, hogy ha az uralkodó megtenné a kötelességét, azaz igazságosan bánna az emberekkel és bemutatná az égnek járó áldozatokat, akkor az ország békét és jólétet élvezne. Hasonlóképp, amennyiben az emberek készek lennének felkutatni az utat (a taót) és követni azt, minden harmonikus, békés és eredményes lenne. De ha azzal ellentétesen járnának el vagy ellenszegülnének neki, káosz és szerencsétlenség következne be.
Hozzáidomulni a taóhoz és nem háborgatni annak folyását – ez az eszme a kínaiak filozófiai és vallási gondolkodásának központi eleme. A taoizmus és a konfucianizmus úgyszólván ugyanannak a fogalomnak két különböző kifejeződése. A taoizmus misztikus szemléletmódból indul ki, s eredeti formájában a tétlenséget, a nyugalmat és a passzivitást támogatja, valamint a társadalomtól való elfordulást és a visszatérést a természethez. Alapelve az, hogy minden jól végződik, ha az ember ölbe teszi a kezét, nem csinál semmit, és szabad folyást enged a természetnek. A konfucianizmus ezzel szemben pragmatikus szemléletmód. Azt tanítja, hogy a társadalmi rend fenntartásához mindenkinek el kell játszania a neki szánt szerepet és teljesítenie kell a kötelességét. Ezért minden emberi és társadalmi kapcsolatot törvénybe foglalt – például az uralkodó-alattvaló, az apa-fiú, a férj-feleség viszonyt stb. -, és valamennyi számára meghatározott irányelveket ad. Ez a következő kérdéseket veti fel: Hogyan jött létre ez a két rendszer? Kik az alapítók? Mennyiben követik a tanításaikat ma? S mit tettek az emberiség Isten keresése tekintetében?
A taoizmus – kezdetben filozófia
Eleinte a taoizmus inkább filozófia volt, mintsem vallás. Alapítója, Lao-ce, elégedetlen lévén az akkori idők káoszával és zűrzavarával, a társadalomtól való elfordulásban, és a természethez történő visszatérésben keresett enyhülést. Erről az emberről, aki feltehetően az i. e. VI. században élt (és már maga ez a tény is bizonytalan), nem túl sokat tudunk. Az emberek általában Lao-cének nevezték, ami azt jelenti: Öreg mestere vagy Vén; a legenda szerint ugyanis édesanyja olyan sokáig hordta méhében, hogy már születésekor fehér volt a haja.
Az egyetlen hivatalos beszámoló Lao-céről az i. e. II. és I. században élt neves udvari történész, Sze-ma Csien Si-csi (Történeti feljegyzések) című munkájában található. E forrás szerint Lao-ce valódi neve Li Er volt. Császári levéltárosként szolgált a közép-kínai Lojangban. Fontosabb azonban, amit ez a beszámoló Lao-céről a továbbiakban ír: Lao-ce élete legnagyobb részét Csouban töltötte. Amint előre látta Csou hanyatlását, elhagyta a várost, és az országhatárra érkezett. A határőr, Jin Hszi ezt mondta neki: ‘Uram, te vissza akarsz vonulni. Megkérhetlek, hogy írj a kedvemért egy könyvet?’ Ezért hát Lao-ce írt egy két részből álló könyvet, amely több mint ötezer szót foglalt magába, s amelyben az ‘Út’ (Tao] és az ‘Erő’ [Te] fogalmait tárgyalta. Azután elutazott. Senki sem tudja, hol halt meg.
Sok tudós kétségbe vonja e beszámoló hitelességét. A Tao te king címen ismert könyv (aminek fordítása általában: Az út és az erény könyven) mindenesetre megszületett, s ezt tekintik a taoizmus legfontosabb szövegének. Rövid, nehezen érthető versszakokban íródott, némelyikük csupán három vagy négy szóból áll. Ezért, s mivel néhány kínai betű jelentése Lao-ce kora óta jelentősen megváltozott, a könyvnek számos különböző értelmezése létezik.
Tao te king
A Tao te king-bee Lao-ce kifejtette elképzeléseit a taóról, a természet alapvető útjáról, és az emberi cselekvés minden szintjére alkalmazta azt. Hogy rövid bepillantást nyerjünk a Tao te king-be, Ágner Lajos fordításából (1943) idézünk. Ebben a taóról a következőket olvashatjuk: Van egy lény: felfoghatatlan és tökéletes. Ég és Föld keletkezése előtt már megvolt … Nevezhetjük a világ anyjának. Mivel nevét nem tudom, elnevezem Taonak. A Tao teremti a teremtményeket és a belőle áradó legfőbb erő fenntartja, testi formába önti és képességekkel ruházza fel őket. Ezért a teremtmények között nincs egy sem, mely a Taot ne imádná és a legfőbb erőt ne tisztelné .
Mire következtethetünk ezekből a rejtélyes szavakból? Arra, hogy a tao követői számára a tao egyfajta titokzatos kozmikus erő, ami létrehozta az anyagi világegyetemet. A taoizmus célja: megtalálni a taót, maga mögött hagyni a világot és eggyé válni a természettel. Ez tükröződik vissza abban is, ahogyan a tao követői az emberi viselkedésről vélekednek. A Tao te king-ben ez az ideál a következőképpen fogalmazódik meg: Jobb az edényt tele nem tölteni, semhogy két kézzel kelljen vinni a túlságosan teli edényt. Ha az éles tárgyat gyakran használják, elveszti az élét. Az arannyal és drágakövekkel megrakott házra senki sem tud vigyázni. Ha a gazdagsághoz és a ranghoz dölyf járul, ez romlást von maga után. Ha valaki érdemes munkát végzett, és dicsőséget szerzett magának, az vonuljon vissza, ezt rendeli a Tao . Ez a néhány példa azt mutatja, hogy a taoizmus, legalábbis kezdetben, alapvetően filozófiai iskola volt. Az akkori idők elnyomó feudális uralmi rendszeréből fakadó igazságtalanságok, a szenvedés, a pusztítás és az értelmetlenség ellenhatásaként a tao követői békét és harmóniát kerestek, s eközben visszatértek annak az időnek az ősi hagyományaihoz, amikor még nem uralkodtak királyok és miniszterek az egyszerű embereken. Az ideál, amire törekedtek, a nyugodt vidéki élet volt, egységben a természettel .
A taoizmus második bölcse
Lao-ce legkiválóbb követőjének Csuang Csout, azaz Csuang-cét – jelentése: Csuang mester – tekintették, aki továbbfejlesztette Lao-ce filozófiáját. Csuang Ce című könyvében nemcsak a taót fejtette ki, hanem a jin és a jang fogalmát is megmagyarázta, amit először a Ji-king című munkában ismertettek. Nézete szerint semmi sem igazán állandó vagy abszolút, hanem minden a két ellentét közötti változás állapotában van. Az Őszi áradat című fejezetben ezt írta: A tao nem ismeri a véget és a kezdetet, csak az egyén számára létezik születés és halál … Minden dolog léte egy vágtató lóhoz hasonlítható – állandóan és szakadatlanul változik, a másodperc minden töredékében. Mit tegyél és mit ne tegyél? Egyszerűen engedj szabad folyást a változásnak!
A tehetetlenség ezen filozófiája alapján a tao követőinek nézete szerint semmi értelme annak, hogy az ember bele akarjon avatkozni abba, amit a természet elindított. Előbb vagy utóbb úgyis minden vissza fog térni a maga ellentétébe. Bármilyen elviselhetetlen is egy helyzet, hamarosan jobb lesz. Bármilyen kellemes is egy helyzet, hamarosan el fog múlni. (Ezzel ellentétben lásd: Prédikátor 5:18, 19.) Ennek a filozofikus életszemléletnek jellemző példája Csuang-ce egyik álma, ami által a leginkább megmaradt az egyszerű nép emlékezetében: Egyszer Csuang-ce álmában pillangó volt; mindenfelé repkedő pillangó, aki boldognak és szabadnak érezte magát, és semmit sem tudott Csuang-céről. Hirtelen felébredt: s akkor ismét valóságosan és félreismerhetetlenül Csuang-ce volt. De most nem tudom: vajon Csuang-ce álmodta azt, hogy ő egy pillangó, vagy a pillangó álmodta azt, hogy ő Csuang-ce. Ennek a filozófiának a hatása felismerhető a későbbi generációk kínai művészeinek költészeti és festészeti stílusában. De a taoizmus nem sokáig maradt passzív filozófia.
A filozófiától a vallásig
Miközben azzal próbálkoztak, hogy eggyé váljanak a természettel, a tao követői teljesen annak az elképzelésnek kerültek az uralma alá, hogy a természet időtlen és minden dolog visszatér a maga kezdetéhez. Úgy gondolták, hogy a taóval, vagyis a természet útjával összhangban levő élet által talán eljuthat az ember a természet titkaihoz, s védetté válhat a fizikai sérülésekkel, a betegségekkel, sőt még a halállal szemben is. Bár Lao-ce soha nem jutott ilyen következtetésre, a Tao te king egyes részei látszólag ezt a gondolatot sejtetik. A 16. rész például ezt írja: A Tao örök. Aki olyan, minta Tao, annak a test mulandósága nem árthat.
Csuang-cének is szerepe volt abban, hogy ilyen okoskodások születtek. Például a Csuang Ce című könyv egyik párbeszédében egy misztikus lény azt kérdezi egy másiktól Idős vagy már, mégis gyermeknek látszol. Hogy lehet ez? A válasz így hangzik: Megismertem a taót. Egy másik taoista filozófusról Csuang-ce ezt írta: Lie-ce meg tudta lovagolni a szelet. Boldogan vitorlázva a hűs szélben, tizenöt napig utazott, mielőtt visszatért volna. A halandók között, akik az örök üdvösséget nyerik el, ritka az ilyen ember.
A tao követőinek képzeletét felgyújtották az ehhez hasonló történetek, s elkezdtek elmélkedéssel, diétázással és légzési gyakorlatokkal kísérletezni, amikkel állítólag késleltetni lehet a test hanyatlását és a halált. Hamarosan legendák jelentek meg a halhatatlanokról, akik képesek a felhőkön repülni, s kedvük szerint megjelenni vagy eltűnni, akik szent hegyeken vagy távoli szigeteken élnek számtalan évig, s harmattal vagy varázslatos gyümölcsökkel táplálkoznak. A kínai történelem beszámol arról, hogy i. e. 219-ben a Csin dinasztia egyik császára, Si Huang-ti egy flottát indított e13000 fiúval és lánnyal, hogy keressék meg a halhatatlanok lakóhelyét, a legendás Penglaj szigetet, s hozzák vissza a halhatatlanság füvét. Talán szükségtelen is elmondani, hogy az elixír nélkül tértek haza; de a hagyomány szerint benépesítették a szigetet, amit ma Japán néven ismerünk.
A Han dinasztia uralkodása alatt (i. e. 206-i. sz. 220) a taoizmus mágikus gyakorlatai ismét virágkorukat élték. Vu-ti császár állítólag, bár támogatta a konfucianizmust mint hivatalos állami tanítást, jobban vonzódott a fizikai halhatatlanság taoista eszméjéhez. Az alkímia segítségével főként halhatatlanságpirulák előállításával kísérletezett. A taoista szemlélet szerint élet akkor keletkezik, ha az ellentétes yin és jang (női és férfi) erők egyesülnek. Így az ólom (sötét vagy yin) és a higany (fényes vagy jang) összeolvasztásával az alkimisták utánozták a természeti folyamatot, és azt hitték, hogy az eredmény a halhatatlanságpirula lesz. A tao követői kifejlesztettek jógaszerű gyakorlatokat, légzéstechnikákat, étkezési szabályokat és szexuális gyakorlatokat is, amelyekről úgy vélték, hogy megerősítik az emberek életerejét és meghosszabbítják az életet. Eszközeikhez tartoztak a mágikus talizmánok, amikről úgy tartották, hogy a fegyverek számára láthatatlanná teszik tulajdonosukat, sebezhetetlenséget kölcsönöznek neki, vagy lehetővé teszik számára, hogy a vízen járjon, illetőleg a világűrben repüljön. Hogy távol tartsák a gonosz szellemeket és a vadállatokat, az épületekre és a kapuk fölé mágikus pecséteket erősítettek, amelyek rendszerint a yin – íang szimbólumot ábrázolták.
Körülbelül az i. sz. II. századra vált a taoizmus szervezetté. Egy bizonyos Csang Tao-ling, aki mágikus gyógyítással és alkímiával foglalkozott, titkos társaságot alapított Nyugat-Kínában. Mivel minden tagnak öt mérték rizst kellet fizetnie belépésekor, mozgalmuk öt – mérték-rizs taoizmus (wu-tou-mi tao) néven vált ismertté. Csang aki azt állította, hogy személyes kinyilatkoztatást kapott Lao-cétől – lett az első égi mester. Állítólag végül sikerült elkészítenie az élet elixírjét, és egy tigrisen lovagolva szállt fel élve az égbe a Lunghusanról (Sárkánytigrishegy-ről) Csianghszi tartományban. Cseng Tao-linggel kezdődött a taoista égi mesterek évszázadokig tartó sora, s mindegyikükről azt tartották, hogy Csang reinkarnációi.
A keleti bölcsesség hagyatéka
Kínában a dinasztikus uralom 1911-ben véget ért, s azóta a konfucianizmus és a tanizmus sok kritikának, sőt üldözésnek volt kitéve. A taoizmus mágikus és babonás szokásai miatt vesztette hitelét. A konfucianizmust feudalisztikusnak bélyegezték, azt tartották róla, hogy pártolja a szolgalelkűség eszméjét, ami az embereket, különösen a nőket szinte rabszolgasorban tartja. Ám ezeknek a vallásoknak az alapgondolatai olyan mélyen bevésődtek a kínai gondolkodásba, hogy – a hivatalos kritika ellenére – még mindig sokan kitartanak mellettük.
Például a Globe and Mail című kanadai újság 1987-ben Kínai szertartások: Pekingben ritkák, de a partvidéken még virágoznak főcím alatt arról számolt be, hogy a vidéki területeken a temetési szertartások, a templomi szolgálatok és bizonyos babonás szokások a közel 40 évi ateista kínai uralom ellenére még most is általánosak. Majd így folytatta: A legtöbb falunak van egy feng sui embere, rendszerint egy idősebb lakos, aki tudja, hogyan kell olvasni a szél (feng) és a víz (sui) erejéből, s ezáltal mindennek – az ősök sírjától kezdve egy új házig, vagy akár a nappali berendezéséig – képes meghatározni a legkedvezőbb helyét.
A taoizmus és a konfucianizmus mindenütt megtalálható, ahol a hagyományos kínai kultúra tovább él. Tajvanon egy férfi, aki azt állítja magáról, hogy Csang Tao-ling leszármazottja, viseli az égi mester tisztséget, s mint ilyennek hatalma van taoista papokat (tao si) felszentelni. A Szent Éganyát, Macu istennőt a sziget, a tengerészek és a halászok védőszentjeként tisztelik. Az egyszerű emberek főként azzal foglalkoznak, hogy áldozatokat mutatnak be a folyók, a hegyek és a csillagok szellemeinek, a különböző foglalkozások védőszentjeinek, az egészség, a szerencse és a gazdagság istenének.
És mi a helyzet a konfucianizmussal? Vallásként ma már legfeljebb azt a szerepet tölti be, amit egy nemzeti emlékmű. Kínában az állam Konfucius születési helyén, Köfouban Konfucius templomát és a családi birtokot turisztikai látványosságként tartja fenn. Ott a China Reconstructs című magazin szerint előadásokat tartanak a Konfucius tiszteletére szolgáló szertartás felelevenítésével. Szingapúrban, Tajvanon, Hongkongban és más kelet-ázsiai területeken pedig az emberek még mindig ünneplik Konfucius születésnapját.
A konfucianizmus és a taoizmus példája azt mutatja, hogy az emberi bölcsességen és emberi elgondoláson alapuló rendszer – függetlenül attól, mennyire ésszerű és jó szándékú – végül is nincs segítségünkre az igaz Isten keresésében. Miért nincs? Azért, mert figyelmen kívül hagy egy fontos tényezőt: nevezetesen egy személyes Isten szándékát és követelményeit. A konfucianizmus az emberi természethez fordul, s azt tekinti a jó cselekedetre motiváló erőnek, a taoizmus pedig magához a természethez. Ez azonban nem helyénvaló bizalom, mert a teremtett dolgok, és nem a Teremtő imádatához vezet .
Másrészről az ősök kultuszának és a bálványimádatnak a hagyományai, a kozmikus ég előtti hódolat és a természetben található szellemek tisztelete, valamint az ezekhez kapcsolódó szokások és szertartások olyan mélyen gyökereznek a kínai gondolkodásmódban, hogy ki nem mondott igazságokként fogadják el őket. Egy kínai emberrel gyakran nagyon nehéz egy személyes Istenről vagy Teremtőről beszélni, mert ez a fogalom számára teljesen idegen
Tagadhatatlan, hogy a természet nagyszerű csodákkal és ámulatba ejtő bölcsességgel van tele, s hogy mi emberek olyan csodálatos képességekkel vagyunk megáldva, mint például az értelem és a lelkiismeret. De – amint azt a buddhizmusról szóló fejezet bemutatta – a természet csodái a gondolkodó embereket arra a következtetésre indították, hogy lennie kell egy Tervezőnek vagy Teremtőnek. Ezt figyelembe véve, vajon nem az lenne az ésszerű, ha meg akarnánk tudni, ki is a Teremtő? Maga a Teremtő is ezt kívánja tőlünk: Emeljétek fel a magasba szemeiteket és lássátok! Ki teremtette azokat? Ő az, aki elhozza seregüket, sőt néven szólítja valamennyit . Ha eleget teszünk ennek a felszólításnak, nemcsak azt fogjuk megtudni, hogy ki a Teremtő, hanem azt is, mit tartogat ő a jövőnkre nézve.
Lao-ce, a taoizmus megalapítója
Élete
A hagyomány szerint a taoizmus Lao-ce-től származik, akiről azt mondják, I.E. kb. 604-ben született Kínában. Elég homályos alak, mégcsak a nevét sem tudjuk, a Lao-ce, mely jelentése “az Öreg Fiú”, “az Öreg Barát”, vagy “a Nagy Öreg Mester”, nyilvánvalóan tiszteletbeli nevek. Levéltárosként dolgozott a nyugati tartományban, és hogy ezen foglalkozása mellett egy szerény és egyszerű életet élt.
Kína egyik történészének beszámolója szerint mély, spirituális tudás birtokában volt, amely ellenszegült a racionális felfogásnak. Ez alapján Konfuciuszt a Lao-ce-ről hallottak kíváncsivá tették, egyszer meglátogatta őt. Konfuciuszt ez a különös ember zavarba ejtette, de hatalmas tiszteletet érzett iránta. “Tudom, a madár repül; tudom, a hal úszik; tudom, az állatok képesek szaladni. A futó teremtmények csapdába ejthetőek, az úszók pedig fonott hálóba; amelyek repülnek, nyíllal lelőhetőek. De a sárkány a tudásom fölött áll; a mennyekbe emelkedik a felhőkön és a szeleken. Ma láttam Lao-ce-t, és ő olyan, mint egy sárkány!”
Lao-ce elszomorodott azon, hogy a nép idegenkedett a tanításától, ami a természetes jóság műveléséről szólt, így magányt keresve a hátralevő éveire, felült egy bivaly hátára és nyugat felé vette az irányt. Hankao Szorosánál egy kapuőr, látván a szokatlan vándorló személyt, megpróbálta meggyőzni arról, hogy forduljon vissza. Mivel ez nem sikerült, megkérte az “Öreg Fiút”, hogy legalább hagyjon egy jegyzéket a hitéről a civilizációnak, amit maga mögött akar hagyni. Lao-ce beleegyezett. Visszavonult három napra és utána egy vékony, 5000 jelből álló kötettel tért vissza, melynek címe Tao Te King, avagy Az Út és Erény könyve. Hagyaték az embereknek, amelyben meglelhetik helyüket a világegyetemben, el lehet olvasni fél óra alatt is, de akár egy egész életen keresztül, és ez maradt a taoizmus elvének az alap szövege napjainkig.
A tao
Ez a szó utat, vagy ösvényt jelent. Három értelme van ennek az “út”-nak. Először is, a tao a végső igazság útja. Ezt a taót nem lehet felfogni, vagy éppenséggel pontosan megérteni, mivel ez tágabb a racionális felfogásnál. A Tao Te King a nyitósorában kijelenti, hogy a szavak nem azonosak a tao-val:
“Az út, mely szóba-fogható,
nem az öröktől-való;
A szó, mely rája-mondható,
nem az örök szó.”
Azonban ez a kimondhatatlan és anyagtól független tao az alapja mindannak, ami belőle származik. Mindenek fölött, mindenek mögött, mindenek alatt jelen van, ez a forrása mindennek, amelyből származik minden és amelybe visszatér minden. Oly tiszta és csendes, örökké létező, mindenek felett álló.
Habár a tao anyagtól független mégis önmagában rejlő. Ebben a másodlagos értelemben a világegyetem megnyilvánulása, a mindenség mozgató ereje, az életet szabályozó alapelv.
Alapjában véve a szellem, és nem anyag, kimeríthetetlen; minél inkább igénybe veszik, annál jobban árad, mivel ez a “végtelen forrás”. Elkerülhetetlenséget szimbolizál, amikor az ősz közeleg “egyetlen levélnek sem kegyelmez a szépségéért, egyetlen virágnak sem az illatáért.” A jelleme végül is jóságos. Kellemes, nem kapkodó, folytonos, nem habozó, végtelenül nagylelkű. Mindennek életet adó, “a világ Anyjának” lehetne nevezni.
A tao erényének megközelítése ellentétben áll Konfuciuszéval, mivel Konfuciusz minden igyekezetét és erőfeszítését ideális reakciók és minták felépítésére szentelte, amiket tudatosan el lehet sajátítani. A taoizmus viszont azt mondja, hogy hangolódj rá a tao-ra és spontán bízd rá magad.
Hogyan is tudnánk leírni azt a cselekvést amely a tao-ból ered? Az ilyen cselekvést egy végtelenül finom, bonyolult erő gondoz, ami élettel teli és nem ismeri az erőszakot, kapkodást. Csak hagyni kell, hogy a tao ki és be áramoljon, amíg az élet egy tánccá változik, amelyben megszűnik a kiegyensúlyozatlanság és a serénykedés. Ez egyáltalán nem a tétlenségről szól, hanem a rugalmasságról, az egyszerűségről és a szabadságról – olyan tiszta hatékonyság, amelyben semmi mozdulat sem vész kárba.
“Az óvatos vándor nem hagy lábnyomot;
a gondos-beszédű nem kelt haragot;
jó számolónak nem kell tábla”
A tao követői a természet megnyilvánulásaiból a vizet találták a legjellemzőbbnek reá. Le voltak nyűgözve mily könnyedén tartja meg és hordozza a felszínén a dolgokat. Az aki megérti az életerőt, tudatában lesz annak, hogy ha abbahagyja a sürgést, csapkodást és reábízza magát, akkor az fenntartja őt és védelmezni fogja. Alkalmazkodásával ellentétben a víznek ismeretlen ereje van, egyes dolgokat megszilárdít, másokat pedig megpuhít. Folyamban a kövek élét követi és lekerekíti azokat, csak azért hogy kaviccsá alakuljanak. Az akadályokon utat tör magának. Lágy folyása omlaszt és elhordja az örök életűnek hitt sziklákat.
“Nincs lágyabb, mint a víz,
mégis a köveket kivájja:
nincs különb nála.
A gyenge legyőzi az erőset,
a lágy a keményet:
az ég alatt mindenki tudja,
még sincs, aki valóban felfogja.”
Aki a víz ezen erényét elsajátítja, a Tao Te King szerint “cselekvés nélkül cselekszik”.
Meditáció
A tiszta szellemet csak egy “fegyelmezett és letisztult” életben lehet megismerni. Csak ott fogja feltárni magát, ahol minden tiszta; ezért “tegyük félre az én-t” (ego-t). A zavaró érzelmeket szintén el kell oszlatni. A zavaros elme megakadályozza az önvizsgálatot, amellyel eljuthatunk a tudatosság forrásáig. A vágy és ellenérzés, a szomorúság és öröm, a boldogság és harag – mindegyik le kell csillapodjon, ha azt szeretnénk, hogy az elme visszatérjen az eredeti tisztaságához, és csak a béke és a nyugalom segít ennek elérésében. Engedd a nyugtalanságot szétoszlani, csak így jelenik meg a harmónia az elme és a kozmikus forrás között.
Igazán közel áll hozzánk, de nem kézzel fogható, akarattal nem lehet megszerezni. Messziről úgy tűnik, mint a végtelen legtávolabbi határa. De nincs távol, minden nap használjuk az erejét. Az éltető lélek útja kitölti a teljes testünket, mégsem lehet nyomon követni. Távozik, de nem hagy el. Jön, de nincs itt. Néma, nem ejt egy hangot sem, de mégis észlelhetjük, hogy ott van az elménkben. Homályos és sötét, nincsen külső formája, mégis nagy áramlással özönlött belénk születésünkkor.
Én-nélküliség (ego nélküliség), tisztaság és érzelmi nyugalom az előzetesei a teljes önmegismerésnek, de ezek mély meditációkban tetőződnek. “Várj csendben, a lélek fénye megjelenik és otthont teremt”.
És miután elérjük az önmegvalósulást, mi történik? Vele együtt megnyilvánul az igazság, az öröm és az erő. Minden a helyére kerül. Az állapotot nem lehet csak úgy jellemezni, hogy kellemes. A tudatosság forrásának közvetlen érzékelése olyan, mint a derű és a mozdulatlanság. Ez az erő egyesítheti a Mennyet és a Földet.
“A cselekvő elbukik,
a szorongató veszít.
Ezért a bölcs
nem cselekszik és nem bukik,
nem szorongat és nem veszít.
Aki nagy-hamar eredményt akar,
övé a kudarc;
de aki előre gondol a végére,
nem éri kudarc.
Ezért a bölcs
vágyik a vágytalanságra,
nem sóvárog ritkaságra,
csak a tudatlantól tanul,
csak közös úton vonul,
a természetes rendet követi
s erőszakkal meg nem töri.”
Taoista értékek
Még mindig a víz analógiáját követve, a taoisták visszautasítottak minden versengést és bizonygatást. A világ tele van olyan emberekkel akik valakikké szeretnének válni vagy bajt okozni. Mindig előre furakodnak és ki akarnak tűnni a többiek közül. A taoizmusban nincs sok haszna az ilyen tehetségnek.
“A lábujjhegyre ágaskodó
nem áll sokáig,
a nagy léptekkel rohanó
nem megy sokáig,
a fénybe-álló
nem lesz fényes,
a magát-hirdető
nem lesz híres…”
Minden formalizmus, ceremónia hidegen hagyta őket. A konfucianizmus csak egyike volt az olyan emberi irányzatoknak, amelyik az életet szabályokban és szokásokban közelítette meg. Minden kiszámított rendszer, minden kísérlet, amely az élet mozzanatait kifogástalan sorrendbe rendezi, értelmetlen.
Egy másik jellemzője a taoizmusnak az értékek viszonylagossága és az ellentétek azonossága. A hagyományos kínai Yin – Yang a szimbóluma. Ez magába foglalja az élet összes ellentétét: jó-rossz, aktív-passzív, pozitív-negatív, világos-sötét, nyár-tél, férfi-nő. Annak ellenére, hogy a felek feszültségben vannak egymással, nem teljes mértékben ellentétesek, inkább kiegészítik és kiegyensúlyozzák egymást. Mindegyik beférkőzik a másik félbe és nyomot hagy a legmélyebb zugában. Végül mindkét felet ugyanaz a kör fogja körül, a tao az örök teljességében. Ebben az egységben az ellentétek átváltoznak, nem másak, mint végtelen, egymást követő mozzanatok, szüntelenül ellentétté változnak és helyet cserélnek. Az élet nem egy csúcs vagy egy cél felé halad, hanem visszatér önmagába, egy teljes kört ír le, amíg rá nem ébred, hogy minden egy és minden helyén való.